Csonttollúak inváziója tíz év után

A madarászok ezen a télen nem hiába kérdezgették egymást: láttál-e csonttollút? Tíz év óta először ez idén újra látták ezt a ritkán felbukkanó madarat az ország szinte minden táján, néhol pedig inváziószerűen jelent meg.

Hegyes bóbitájáról könnyű felismerni a csonttollú madarat (Bomycilla garrulus) családjának egyetlen faja Eurázsiában, nem is lehet összetéveszteni egyetlen hazai madárral sem. Tollazata lágy, selymes, a halványbarnától a sötétebb barnáig terjedő színárnyalatokban. A tajgák és a ritka erdős tundrák fészkelő madara, nálunk csak téli vendég. Szinte minden évben felbukkan kisebb-nagyobb számban, de tömegesen ritkán jelenik meg.
A tömeges megjelenés egyik összetevője az előző évi költés sikeressége – egy-egy fészekben 4-7 tojás kel –, a másik, hogy állandó élőhelyén rendkívüli zord időjárás legyen. Tény, hogy Észak-Európában és a tajgában ezen a télen így volt. A harmadik, hogy milyen a táplálékkínálat. Madarunk ugyanis csak a költési időszakban táplálkozik rovarokkal, télen szinte kizárólag az olyankor is elérhető növényi élelemmel kénytelen beérni.
Madarász körökben köztudott, hogy a csonttollú a lédús gyümölcsöt, például a berkenye (kivált a madárberkenye) és a japánakác (becsületes nevén kínai pagodafa) termését szereti legjobban. Az első nagyobb fagyok után ezek megfeketednek és elvesztik víztartalmukat, ám a csonttollúnak így sem megvetendő csemege. Turcvek, prágai ornitológus alapos táplálkozástani kutatásokkal 82 növényfaj maradványait mutatta ki a begytartalmukból. Közöttük van az összes berkenyefaj, a fagyal, a kökény, a galagonya, továbbá az ezüstfától a kőriseken át a betelepített díszfákig minden cserje és fafaj, amelynek ehető a termése. Kedvelik a sokfelé sorfának ültetett nyugati ostorfa termését is, bár ez a fa nálunk most elég gyengén termett. Ahol mást nem találtak, ott rávetették magukat a sárga és fehér fagyöngyre is.
Sok bogyót, termést, magot és rügyet fogyasztanak, de bizony ez „gyenge” fűtőanyag, s olajos magvak alig akadnak a táplálékban. Ezért szinte folyamatosan enniük kell.

1. térkép. A gyűrűzési adatok jelzik, honnan érkeznek hazánkba a csonttollúak

A nagy csapatokban mozgó madarak egy-egy területre leszállva hamar eltüntetik a természetes tápanyagokat, s továbbvándorolnak, ahol még érintetlen és bőséges termést tartogató fákat, bokrokat találnak. Ilyenkor vékony, nagy frekvenciájú, messzire terjedő szirregő hangjukról akkor is bizton következtethetünk jelenlétükre, ha éppen nem látjuk őket.
A világháló jóvoltából nemcsak arról értesültünk már decemberben, hogy Szibériában ötven éve nem volt olyan nagy és tartós lehűlés, mint ezen a télen, hanem arról is, hogy Finnországot ellepték a csonttollú madarak. Helsinkiben és mindenfelé az országban sok ezernyi madár táplálkozott. Ellepték az utcák, terek és erdők növényzetét, és minden termést lecsipegettek. Szintén a világhálón adták hírül, hogy miután északon szinte mindent megettek, amit találtak, már január elején elindultak Lengyelország felé. Ha a 130 000-re becsült európai állománynak csak egy része kel útra dél felé, akkor is tetemes madársereggel számolhatunk.
A hazai madármegfigyelők január 4-én adtak hírt az első megfigyelésről. Előbb a kőszegi Chernel-kertben, majd Budapesten, az Állatorvosi Egyetem parkjában látták az invázió előhírnökeit. Salgóbányán január 14-én már 52, január 19-én Vácott 30 példányt számláltak meg. Másnap Vácott már 250 csonttollúból álló csapat mozgott. És akkor érkezett meg magyarul jól beszélő finn madarásztársunk e-mailje, amelyben beszámolt arról, hogy január közepéig szinte mind eltűnt az a hatvan-nyolcvanezer csonttollú, amely addig a finn főváros területén nyüzsgött. Elindultak dél felé.
És valóban: egymást érték a hazai megfigyelések; csak néhányat ragadok ki találomra: Budapest, Orczy-kert, Jászjákóhalma, Budapest, Jókai-kert, Farkasréti temető. A váci megfigyelők már 3000 példányra becsülték a csonttollúak seregét. A tatai Öreg-tó környékén több száz, a Népligetben 2000–3000 példány nyüzsgött stb... És ezek csak a szakemberek által közölt adatok.

2. térkép. A csonttollú költő- (sárga), egész évi tartózkodó- (sárga+zöld) és inváziós területe (piros)

A nagy mennyiségű, sokszor már száraz mag emésztéséhez a csonttollúaknak rengeteg vízre van szükségük. Naponta többször is járnak inni. Persze minél nagyobb a hideg, annál nehezebben találnak vizet. Szerencsére a Kárpát-medencébe enyhe téllel köszöntött az ezredforduló, így a csonttollúak könnyen átteltek.
Az idei tél kevés havat hozott, s az etetőkről elmaradtak a máskor napraforgót, tökmagot és faggyút csipegető madarak. Többségük szívesebben keresgél természetes táplálékot, mint azt, amit az etetőn kínálunk neki. A madarászok így egy időre munka nélkül maradtak, ezért a csonttollúak inváziójának hírére gyorsan munkához láttak. Mint tíz és több évvel ezelőtt, a madárgyűrűzők most is szép számmal jelölték meg a csonttollúakat. A nálunk meggyűrűzött, majd fészkelőhelyükön kézre került madarak az év nagy részét Finnország, Svédország, Norvégia és a volt Szovjetunió területén töltik (1. térkép).
Az első hazai csonttollú-megfigyelésről 1709-ből maradt fenn leírás. Warga Kálmán ornitológus kollégánk, aki különösen sokat foglalkozott ezzel a madárral, összegyűjtötte az inváziókról szóló leírásokat. A régi feljegyzésekből kiderül, hogy 1768-69-ben, 1833-34-ben, 1843-44-45-ben, 1847-48-ban, 1860-61-ben, 1892-93-ban, 1897-98-ban, 1900-1901-ben, 1923-24-ben jelent meg tömegesen a csonttollú hazánkban. A későbbi inváziókról Keve András ad számot, de 1939 és 1948 között csupán két télen (1943-44 és 1946-47 telén) fordult elő. Tíz évvel ezelőtt az ország több pontján felbukkantak csapataik, a legutóbbi invázió azonban 1986-87 igen kemény telén volt nálunk.
A már csaknem háromszáz éve halmozódó hazai megfigyelésekből kiderül, hogy rendszerint november és április között jelenik meg nálunk, s a legtöbb megfigyelés decembertől márciusig terjedő időszakra esik. Ezután a madarak lassan visszavonultak észak felé, de ha kivételesen nagy a hideg, délnek tartanak, mert már nálunk sem találtak elegendő élelmet.
Aki látni szeretné őket, márciusban még találhat alkalmat a megfigyelésre.

Bécsy László